Booking.com

Ibiza, 2012 okt.20-23

Útvonal: BUD-BGY-IBZ-BGY-BUD Ryanair
Jegy árak:
BUD-BGY: 600 Ft
BGY-IBZ-BGY: 44€
BGY-BUD: 7€

Őszi szünetben kiruccantam egyet, a spanyol Ibiza szigetére esett a választás, köszönhetően az olcsó repjegynek.

A klasszikus átszállással mentem, ami Bergamo-t jelenti. Mind a 4 szektor a Ryanair társasággal történt.

Elég passzív utazás volt, a pihenésen kívül nem sok mindent csináltam.

Már az indulás is jól kezdődött: így se jártam még sose, átaludtam az ébresztőóra csörgését, majdnem lekéstem a gépet. Még nem voltam összepakolva, úgy húztam fel éjjelre az órát, hogy beleférjen a pakolás, a ruháim is még száradtak. Hajnalban felijedtem, már kint kellett volna lenni a reptéren, a cuccokat hajtogatás nélkül belehajigáltam a hátizsákba, a kábelek lógtak kifelé belőle meg a pulcsi ujja :D Hívtam taxit, látszik mennyire vagyok taxis, akiket hívtam, előfizető nem kapcsolható, másik cég foglalt, a szívem a torkomban dobogott, végre találtam egyet, kértem egy kis Schumachert, néha már vártam mikor emelkedünk az égbe, mert úgy éreztem elértük a felszállási sebességet.


Eddig egy rémálom, nem tudok felengedni, nem úgy mennek a dolgok ahogy szoktak. Turistinfó zárva a reptéren is meg a központban is, az eső szemerkél. Busz kirakott a kikötőnél, hogy végállomás, nekem meg hatalmas csomagom, de meglett végre a busz, ami nekem kell. Mondom a sofőrnek mi baj van, oké, szól ha le kell szállnom. Elvitt végállomásig, nem szólt. Mondom neki megint hogy mi baj van, nemhogy elnézést nem kért, hanem látszólag azt se tudta, hogy a világon vagyok, úgy elfelejtett. Mondta üljek előre, majd szól. Hát nem visszavitt kiindulási helyre, vissza a fővárosba?! Áhh,grrr. Viszont ott átadott a váltós kollégának és az jó helyen tett ki, nem kellett új jegyet vennem, de a 20perces útból lett 2óra. Nagy felirat a szállásom nevével, de az kocsma volt. Jó, mondom legalább inni már tudok. Továbbküldtek, megint nagy felirat, megint kocsma ugyanazzal a névvel, mondom most már elég lesz. Szerintem ez nem is név, hanem csak anynit jelent, hogy “Üdv!” :-) Az nem az a hely volt, de az én recepciósom ott lézengett. Felhívott valakit, akire ráhagyta a saját recepcióját, hogy mindjárt érkezem, várjon. Hát a szállást renoválják vagy valami van vele, adnak másikat, de itt csak a kulcsot kapom meg, menjek át amoda. Kezdett már elegem lenni, viszont ez jobb mint amit foglaltam. Egy dologgal meg végképp le tudnak venni a lábamról, ha sok törölközőt adnak a szobához, szeretek múmiának öltözni törölközőkből.


Platja d’en Bossán vagyok. Szemerkél az eső néha, de 24fok körül van.


Én leülök a legelső pálmafa alá és nem mozdulok 2 napig, megvárom a gépem indulását, az egész út egy katasztrófa.

Reggel felkeltem, gondoltam kinézek. Mivel éjjel is fáztam, szerencsére felhúztam egy nadrágot a kinézéshez, az ajtó csak arra várt, hogy karnyújtásnyi+1cm-re kerüljek tőle és becsapódott, a kártya meg belül volt, telefon is, minden. Ügyes vagyok. Recepció elvileg mindig van, gyakorlatilag a spanyolok tojnak rá, majd jönnek ha kedvük van. Hát reggel nincs kedvük. Átmentem a szemközti kocsmába,  gondoltam hitelbe leiszom magam, de 9-kor nyit elvileg. Gyakorlatilag valamikor később, majd amikor kedvük van. Mindenhol telefonszámok vannak kiplakátolva, csakhogy a telefonom belül maradt. Ültem ott több mint 1órát mire jött egy takarító, elmutogattam neki, hogy becsapódott az ajtó, de nekem már csak az minden vágyam, hogy visszajussak a kecóba.


Most hívott egy barátom, hogy 23-a miatt lezárnak egy utcát, de én ott parkolok. Pár napja teljesen szabályosan leparkoltam ott, most meg cetli van rajta, hogy ha nem állok arrébb a kocsival, akkor elszállítják és 30ezer ft-ért kapom vissza, ilyen nincs. Ilyenkor egy kérdést nem szabad feltenni, hogy “Mi jöhet még?”.


A kocsimat áttették 50méterrel arrébb, azt mondták ma is a zsernyákok, hogy nem kell fizetni.


Reggel ülök az asztalnál, gépezek, erre leesik a fejemről a szemüvegem. Eltört. Csak úgy, magától. (Lehet mégis feltettem a bűvös kérdést, hogy “Vajon mi jöhet még?!” Éjjel-nappal napszemüvegben vagyok, mert ez dioptriás, hót sötét van.


BGY menetrendhez képest negyed órával korábban, egy fokkal közelebb otthonhoz. Már ki van írva a gép, egyelőre nem jeleznek késést.

FR EI-DLN “Bye bye Baby” :-)

Ibizai buszsofőr kapott egy sört, mert nem volt már időm kényelmesen meginni.  Folyadékokat, laptopot nem volt kedvem szétbombázni a táskából, mert akkor mindent ki kellett volna, csak egy bizonyos sorrendben férnek bele a dolgok, de nem szóltak, a telefonján játszott a secus. Ha ezt tudom, viszem a sört magammal :-)

Képek még: katt ide

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Lloret de Mar, Spanyolország

I-nal megbeszéltük, hogy jó lenne menni valahova és anyagi megfontolásból korábbi tervünket módosítottuk, mivel találtam olcsón jegyeket Barcelonába. I már többször járt Lloret de Mar-ban, én meg még nem, megegyeztünk, hogy megmutatja nekem a helyet. Így októberre foglaltam két BUD-BCN-BUD retúrt 14ezer Ft-ért a Wizz Air-nél.

 

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Valencia, ahol a város felgyújtásával ünneplik a tavaszt 20120314-18

Útvonal: BUD-BGY-VLC-BGY-BUD

Jegy árak:

BUD-BGY-BUD: 2780 Ft Wizz Air
BGY-VLC: 36€=12.200 Ft Ryanair
VLC-BGY: 23€ Ryanair

Az utat sajnos nem lehet reptéri éjszaka nélkül megúszni, hazafele kénytelen voltam Bergamo csövitanyán éjszakázni. Felkészültem egy hideg és kényelmetlen éjszakára, de nemhogy ülőhelyet találtam magamnak, hanem 3széken kényelmesen kiterültem. Mindig viszek magammal sídzsekit akárhová utazok, mert az éjszakák kegyetlenek tudnak lenni.

Odafele úton egy komplett nappalt kellett eltöltnem valahogy, mivel Bergamoba kora reggel érkezik meg a Wizz Air gépe, de csak este fél 6-kor tudtam továbbindulni Valenciába.
A reptéren egyből megtámadtama  turistinfót. Nekem egyáltalán nem tűnt fel, hogy minden tele van Fallas plakátokkal, lehetett volna az valami együttes is. A kiscsaj rutinosan nyomta nekem is ugyanazt a szöveget, amit az előttem lévőknek mondott, mondta több gyújtogatást láthatok a városban, a végén meg tüzijáték lesz. Nem nagyon értettem miről beszél, néztem nagy boci szemekkel mit magyaráz ez, mire kiderült, hogy egy nagyon-nagy ünnepbe csöppentem bele. Én nem értettem minek magyaráz nekem ilyesmit a turistinfós, ő meg nem értette mit keresek akkor Valenciában, ha nem a Fallas ünnepre jöttem :D Örültem neki, hogy nem elég, hogy olcsó volt a repjegy (nem is értem miért, ünnepekkor mindig drágább minden) még egy ilyen híres eseményt is kifogtam. Így már leesett, hogy miért írta ki a szállásfoglaló rendszer, hogy ebben az időszakban a szokásostól magasabb árakat látok, próbálkozzak más időpontban. Nem foglalkoztam vele, mert nem akartam próbálkozni, mostanra kellett szállás, nem máskorra.

Valenciában a metró ki van építve a reptérig (nálunk mikor lesz ilyen?), így kényelmesen be tudunk jutni a városba. Egy kis kártyát kell megvenni, amire tudunk lóvét tölteni. Én sajnos utolsó nap valahogy elvesztettem a kártyát és újat kellett vennem.

Szállásomnak egy egyetemi kollégiumot választottam, no de ne Magyarországban gondolkozzunk, eszméletlen szupi kis kecóm volt, az egész egyetem dolgot teljesen másképp tolják odakint. Ha vissza tudnék menni az időben, Valenciában szeretnék egyetemre járni :-) Egyébként az egész városról már látatlanban azt képzeltem, hogy ez álmaim helye, ahol szívesen letelepednék és nem csalódtam benne, beigazolódott ez a feltevésem, hogy nagyon élhető város.

A reptérről, ami 8 kmre található a várostól, a 3-as (piros) és az 5-ös (zöld) metróvonal visz be, a jegy ára kb 2€ és 25 percig tart az út.

egyetemi koli

 

Én, mivel az egyetemig kellett mennem, a 3-as metróra szálltam és Benimacletig mentem. Ott megláttam egy gyrosost, ahol épp Real Madrid meccs ment, be is ültem egyből. A szállásomra 10-ig lehetett becsekkolni, legalábbis úgy emlékeztem, fél 10-kor elindultam, mert azt hittem villamossal 1-2 megálló lesz az Universidad de Politécnica, de amiről azt hittem, hogy az én kolim, az tök más volt. Útbaigazítottak, de mint már említettem ezek kicsit máshogy nyomják ezt a témát, azt hittem a lábam is lejárom mire egy kampusszal végeztem. Közben telefonáltam is, hogy érkezem, csak kicsit eltévedtem. Mivel angolul nem értettek, előszedtem párszavas spanyol tudásomat és annyit elértem vele, hogy tudták ki vagyok és hogy megyek. Mint kiderült 24 órás recepció van, nem tudom mire emlékeztem.
A következő napokban bejártam amit birtam, főleg gyalog közlekedtem, amikor már végképp nem birtam, akkor villamosoztam vagy buszoztam. Többször jártam a parton, átsétáltam a Forma 1-es pályán, amit akkor nem is tudtam, csak később ismertem fel a TV-ből. Megnéztem a Természettudományi Múzeumot, az Operát, kikötőt, Agorát, az El Puente de l’Assut de l’Or hidat, a L’Umbracle-t, focistadiont, vasútállomást, főpostát és városházát, a selyemtőzsde épületét és a bikaviadal arénát.


Forma 1-es pálya, akkor nem tudtam, csak itthon volt ismerős a TV-ből :-)
Természettudományi Múzeum
L’Hemisfèric (Félteke) és a Palau de les Arts Reina Sofia (Zsófia Királyné Művészeti Palota, azaz az Opera)

tüzijáték

Képek itt (katt ide)

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Manchester 20120302-03

Tervezett útvonal: BUD-MAN-BUD Ryanair
Valós útvonal: BUD-DUB-MAN-BUD Ryanair
Jegy árak:
BUD-MAN-BUD: 14 Ft 2 főre :D

Egyszer hazaértem melóból, István dolgozott, benéztem hozzá, majd hazajöttem vacsit készíteni. Gépet bekapcsoltam, átftutottam a szokásos köröket gyorsan és észrevettem pár olcsó repjegyet, felhívtam I-t, persze mehetek, vegyem meg amit akarok. Ez persze szokás szerint csak duma volt, bevásároltam repjegyekből, majd jöttek a féltékeny kirohanások, a vége megint az lett, hogy megint egy rakás repjegy repült a kukába, ahelyett hogy én repültem volna el.

Volt viszont egy jegy, ami minden olcsóságon túltett, így két főre “vásároltam” be belőle, mondván ha nem is akar jönni, nem veszik el sok pénz, már bánom, hogy nem vettem így többféle helyre is utat.

A jegy egészen konkrétan 7 Ft-ba került és euróban semmit nem vont le a számlámról.

Akár szép is jó is lehetett volna minden, de ekkor volt, hogy Schengen-nem Schengen balhé miatt a Ryanair gépünk nem kapott felszállási engedélyt, törölték a járatot :-( de ne szaladjunk ennyire előre.

Ritkán tudunk együtt utazni I-vel, ezért nagyon vártam már az utunkat, sokat keresgéltünk mit lehetne megnézni, lesz két napunk, szállást is foglaltunk a második éjszakára, az elsőt a manchesteri reptéren akartuk tölteni, gondoltuk fényképezünk, beszélgetünk, másnap reggelit szerzünk és irány a város.

I nappalos műszakban volt, hazaugrott, összeszedte a cuccát majd jött hozzám repülés előtti este és nálam aludt, hajnal fél 3-kor keltünk, kocsival mentünk a reptérre. Jó időben kint voltunk, fényképezkedtünk, igzatott voltam nagyon, örültem hogy újra a Skycourtben lehetek. A kapunál álldogáltunk, amikor kiírtak kis késést a gépre, nem volt szokatlan, de amikor több mint 2 óra késést láttam a kijelzőn, az rossz érzéssel töltött el, de gondoltam délutáni gép, egész nap összeszedhetett ennyit. Végre megjelent a személyzet, elindult a beszállítás folyamata, de a fél órás késést megfejelték egy fél órás csőben álldogálással. Nagy sokára megjött a gép, beszálltunk, elhelyezkedtünk, de csak nem indultunk, pedig már minden pózban lefényképezkedtünk. Rossz érzésem támadt, mondogattam csak nehogy töröljék a gépet. A kapitány be-bejelentkezett, elmondta engedélyekre várunk, lazítsunk, minden rendben. Egyszer viszont megszólalt a kapitány, hogy sajnálattal közli, hogy nem kaptunk felszállási engedélyt, a járatot törölték, mindenki szálljon ki a gépből. Döbbenet volt, hogy úgy kezeltek minket mint a terroristákat, géppisztolyos rendőrök vagy határőrök vagy jóisten tudja kik álltak a gépnél és tereltek minket kifelé a gépből, mindezt Magyarországon magyar állampolgárként. I símán leállt velük vitázni, hogy elképesztő ez a bánásmód. Teljesen lesokkolt a dolog, mert mindenképp I-vel szerettem volna tölteni az időt, a melóhelyről egészen egyszerűen ellógtam, mert nem adtak szabadnapot, nehéz összeegyeztetni, hogy együtt tudjunk lenni. Bent mondták átfoglalják, nyugodjon meg mindenki, nem kell tolakodni, mindenkinek jut jegy Párizson keresztül, másnap reggel 10-kor indul. Megbeszéltük az még jó lesz, nem a manchesteri reptéren északázunk, hanem itt Ferihegyen és másnap Párizs. Órákig álltam sorban átfoglalni, mire odaértem, mondom 2főre kellene, erre közli a faszi, hogy csak 1 hely van :-(( azt hittem megfojtom, rohadt szemét, azt mondta mindenkinek lesz helye meg rohadts szemét mindenki, akik betolakodtak, én meg hülye picsa én, hogy nem vagyok egy törtető erőszakos kibirhatatlan picsa, aki előretolakodtam volna. Ekkor már kötöttem az ebet a karóhoz, hogy akkor is elutazunk, szarok bele mennyit kell várni, innen nem mozdulunk. Nem voltunk a világvégén, de nem akartam hazajönni ágyikóban pihenni, mert tudtam akkor I sose jön ki velem vissza a reptérre, hanem elmegy haza. Így másnap délutánig mint a hajléktalanok Ferihegyen töltöttük az időt. Délelőtt elmentünk kajáért a Köki plázába vagy mi a neve, olcsón vettünk mindent ami kell és délután végre elrepültünk Dublinba. Néztünk, hogy ott aztán nem tököltek, a kapunál még a személyiket se nézték meg, egyszerűen kinyitották az ajtót és go, a népek megindultak a gép felé. Mindig van olyan utas, aki rossz gépre száll, hát itt ha volt ilyen, akkor ki se derült, mert nem néztek sehol semmi papírt.

Manchesterben utsó busszal bezúztunk a városba, ott meg megállt a tudomány, hogy hogy jutunk a szállásra, éjszakai menetrendeknek nem néztem utána, úgy volt már előző nap ott leszünk délután. Kérdezgettünk buszsofőröket, mire végre valaki tudta hol található a szállás és ajánlott egy arrafele menő buszt. Ettünk egy gyrost amíg a buszra vártunk. Jó messze állt meg a busz, kedvesen irányba állított és vidéki gyerek lévén elindultunk I-vel  nyílegyenesen mindenen keresztül abba az irányba, amerre mutatott. Ember nem volt már az utcákon, de mivel nem tudtuk merre kell menni, egy hotelbe mentünk be és nagyon kedvesen kijött a recepciós és kísért minket a mi hotelünk felé.

 

Skycourt

minden utazó rémálma
már az én táskám is Ő vitte
Dublin busz
Manchester reptér

az elmaradhatatlan focistadionos kép
itt ittunk egy Guinnesst

Több kép itt (katt ide)

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Marseille 20120219-22

Útvonal: BUD-BGY-MRS-BGY-BUD

Jegy árak::
BUD-BGY-BUD: 1390 Ft Wizz Air
BGY-MRS-BGY: 45€ Ryanair

Utálom a bergamoi Orio repteret éjjel, mint egy menekültszálló és zajos és nagyon hideg van, felkeltenek hajnalban a szekusok és nincs elég ülőhely se, nemhogy feküdni lehetne, ja és nem lehet átmenni este a szekun, kint kell maradni, mégse lehet ezt az utat reptéri éjszaka nélkül megúszni. Aztán most valahogy nem kellett állandóan mosdóba járnom, beértem kevés innivalóval és pofátlan módon nem érdekelt, hogy 3 helyet elfoglalok, de keresztbe nyúltam 3 széken és nagyon jót pihentem :)


Megérkezve a reptérre ingyenes shuttle visz a vonathoz az állomásra, a jegy 5€-ba kerül a reptér-Marseille vonalon.

A városban élő mindenféle emberekért annyira nem voltam odáig, de a város maga tetszett, csak kicsit hűvös volt. A recepciós is mondta, hogy éjjel azért ne mászkáljak ha egy mód van rá.

Bárhol járok a világban, mindenhol eszek gyros szerű kaját és mindenki jobban csinálja mint mi. A franciák, a spanyolok, az olaszok… csak nálunk adnak egy csalamádéval (??!) eláztatott nyers tésztás szutykot.





Hazafele viszont a Marseille-i reptéren dekkoltam éjjel. Ahonnan indultam az kb egy istállóra hasonlított, csak valószínűleg hidegebb volt annál, így átmentem a másik terminálba, ahol bevackoltam magam a szőnyegezett váróban. Kóla, plüssmaci és panorámaablakból figyelhettem ahogy indulnak az utasok, jönnek-mennek. Egy szekus odajött hozzám és rendesen kifaggatott, hogy ki vagyok, honnan jöttem hová megyek, mikor indul a gépem és miért nem hotelben vagyok. Miután megvolt az “áááh Puskás”, utána már haverként kezelt egyből, nagyon-nagyon sok helyen a Hungaryra Puskás nevét hallom vissza :) Mondtam korán indul a gépem és a taxi túl drága, nem is lenne értelme annak a hajnali ámokfutásnak, így bent maradhattam. Azért szeretem a reptereket, mert biztonságosak, általában azért nem engednek be mindenféle csöveseket, a baby changing roomokban pedig rendbe tudom magam szedni, smink le-fel, öltözés, fürdés, tökéletes.



Több kép itt: katt ide

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Gran Canaria (Kanári-szigetek) 2011.nov.11-12

Posted on by in Booking.com, BUD, Budapest, Gran Canaria, Kanári- szigetek, LPA, Madrid, Milánó, Spanyolország | Leave a comment

Meni kell haza :-( irány Madrid. Képek itt (katt ide)

  

  

 

 

Visszamentünk Madridba a bögréért :-)

 

Másnap: Madrid-Milánó-Budapest képek itt

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Athén, Görögország, 2011.03.11-15.

Posted on by in ATH, Athén, Booking.com, Görögország, Malév | Leave a comment
Még nyáron Malév akcióban foglaltam jegyet 20 ezerért Athénbe. Ez az út is viharosan indul majd, ugyanis munkakeresésben vagyok, küldözgetem jobbra- balra a cv- ket és ha kapok munkát, akkor tuti nem fognak egyből szabadságra engedni. A nagy nap márc. 11. lenne, ekkor indul a gépem Athénbe és 15- én vissza. Direkt a 15- i hosszúhétvégére terveztem be, kellően messze volt még nyáron, hogy olcsó legyen a jegy, ma 65 ezer ft- ért láttam ugyanezt és az ár csak emelkedik. Tanári melót keresvén gondoltam akkor tanítás nincs, ha pénteken lesz órám, azt el tudom cserélni, de már mindenféle munkákra jelentkeztem, így nem tudom mi lesz. Nem szeretném dobni a jegyet, mert nem voltam még Görögországban és Malév repülővel sem utaztam még sose.

A görög út jól sikerült, először utaztam Malév géppel.

Kellemes meglepetés volt, hogy adtak az úton enni, kaptam szendvicset , üdítőt és kávét.

Azt megjegyezném, hogy nagy francok a légitársaságok, mert így hogy nem kell külön fizetni ezekért, a legolcsóbban oldják meg. Kimérős innivalót öntenek ki nagy 2 literes flakonból, de ha az utas akar innivalót venni, akkor meg csak mindenből kisüveges, kisdobozos kiszerelés van 2.5€- 3€-ért, holott a kimérős olcsóbb lenne. 700-800Ft elég durva 2dl üdítőért.

Megérkezvén kapásból elromlott a fényképezőgépem, még jó, hogy 2 gépet vittem. Szokásom szerint rengeteg képet csináltam és csak a szálláson megnézve láttam, hogy nem jelennek meg, 3-ba vannak vágva és más színűek részenként, vagy egészen egyszerűen nem léteznek, csak miniatűrben.
A 2. napon újrafényképeztem a másik gépemmel mindent.
Athen Eleftherios Venizelos nemzetközi repülőterére érkeztem,

ott szereztem térképet és megkerestem a városba vivő buszt, ami x95 névre hallgat, a Syntagmáig kell vele menni és méregdrága, 6€ egy útra és nem is érvényes a jegy semmi másra. (Madridban 6€- ból egész nap lehet utazgatni, összevissza felszállhatsz amire akarsz az A zónán belül…)

A szállástól kicsit tartottam, mert ami olcsó volt, az elég messze volt egy nagyon rossz környéken. Választásom mégis az Aristoteles Hotelre esett. Az Omonia metrómegálló hírhedten rossz környék, de sok rendőr volt mindig, semmi problémám nem akadt és egy olcsó gyrosost is találtam ott.

A Syntagmától végigsétáltam az Omonián át az Aharnon utcáig, az Aristotelesig. Közben egy boltba is bementem és 2 liter innivalót cipeltem végig magammal, nem tudom miért gondoltam, hogy nem kapni minden sarkon :D

Egyik napom így nézett ki, amit gyalog bejártam a Hoteltől: Archeológiai múzeum, végig a Patission utcán el a könyvtár, egyetem, akadémia előtt, Syntagmánál lefordultam távolodva a Parlamenttől Monastiraki felé, ott megint egy fordulás a Plaka felé, Hadrianus diadalíve, Olympiai Zeusz templom, Zappio palota, Márványstadion, Parlamanet kertje és kint a Pasrlament, láttam őrségváltást. Hazafele az Omonián vettem egy gyrost :) Eléggé elfáradtam, még koraeste volt, 1 órát üldögéltem a Syntagmán, fel kellett volna menni a Lykavittosra, de mondom nincs az az Isten, hogy én felgyalogoljak.

Úgy olvastam az Akropolisz vasárnap ingyenes, így ezt akkora időzítettem. Általános iskolás meg középiskolás koromban nagyon szerettem a történelmet, töri szakra szerettem volna menni és történelmet tanítani. Az élet másfelé sodort, de hihetetlen volt ott állni az Akropolisz előtt :)

További képek: itt (katt)

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Dublin, Írország 2010.09.23- 26

Posted on by in Booking.com, DUB, Dublin, Írország, Ryanair | Leave a comment

Útvonal: STN-DUB-BUD
Jegy árak:
STN-DUB: 23 GBP
DUB-BUD: 40 €

Tildyéktől Dublin fele vettem az irányt, mert onnan volt hazafele repjegyem Budapestre. Itt már nem volt ingyen szállásom, ezért foglalni kellett egyet. Életem legdrágább buszjegyét vettem meg, ami a reptérről vitt be a városba, 6€ volt a reptéri busz. A reptérről nem lehetett közvetlenül eljutni a szállásomra, előbb be kellett menni a városba és onnan ment busz, a 13- as, Ballymunba. A buszokon nincs kijelző, London után gyorsan felkaptam a vizet ezen, mert halvány lila gőzöm sem volt, hogy merre járok a busszal és hogy hol kellene leszállnom. Megkérdeztem valakiket a buszon és eggyel korábban szállítottak le, szakadó esőben kellett még kutyagolni egy sort. Ott is megkérdeztem egy épp vásárlásból szembejövő nőt. Végül kárpótolva lettem úgymond, mivel a szállás egy Travelodge volt, 3 csillagocskával rendelkezik, álmodni se mertem róla, hogy egy ilyen kategóriájú helyen fogok valaha megszállni :-)
A reptéren kapott ingyen térkép alapján bejártam Dublint, Trinity College, Old Jameson ír whisky lepárló, Guinness sörgyár és a kikötő volt a program. Sokat tanakodtam költsek-e ezekre a belépőkre, de hülyeség lett volna nem bemenni, ha már odarepültem többezer km- t. Azért azt megbeszéltem magammal, hogy oké, odamegyek, de csak akkor megyek be, ha elfogadjk a magyar diákigazolványt és diákjeggyel be tudok menni. Elfogadták, bementem :-) Egy pohár whisky és sör benne volt az árban.
Negatívum számomra, hogy a padot nem ismerik az írek, sehol nem tudtam leülni megreggelizni vagy megpihenni kicsit. Lejártam a lábam a 3 nap alatt, de annyira nem fogott meg Dublin, pedig jobban vártam, mint Londont, nem tudom miért vannak annyira odáig érte az emberek. London sokkal jobban tetszett, persze örülök azért, hogy lehettem itt is és ott is. Ilditől kaptam egy meleg kapucnis pulcsit, anélkül kb meg is fagytam volna, de sütött a nap, aztán 2 perc múlva beborult, összevissza változott az időjárás percenként, totoál random módon.

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)



















Landolás Alicante- ben, szállás megkeresése

Posted on by in ALC, Alicante, Booking.com, Egyéb, Ryanair | Leave a comment
Landolás után egyetlen dolgom volt: kitalálni hogy jutok el a szállásomra. Csöpögött az eső, de jó idő volt, viszont kezdett esteledni.
És igeeeeeeeen, yeah, megláttam, ezért jöttem, pálmafa :-))A repteret nagynak találtam, kóvályogtam, mint gólyafos a levegőben. Végre találtam egy információt, megkérdeztem melyik busz megy a szállásomra és honnan. Az orrom előtt ment el az utsó busz (integetni kellett volna neki). Itt a szégyellősségem nagy részét le is vetkőztem, legközelebb már integettem a busznak ha kellett, ha nem, elég volt egyszer elbaltázni. Közben jött sms, írt a pasim, hogy menjek taxival, nem lehet mindenen spórolni. Vidéki gyerek lévén nehogy elinduljak keresztül mindenen torony iránt, egyedül az éjszakába. Így is tettem, így 10€ kapásból elment már első nap. A busz 1,30€ lett volna, ami 1b névre hallgat és a 29- es állomásról indul, a terminál megfelelő ajtaján kilépve bal felé. Láttam a reptérről fényképet neten, de én egy másik ajtón mentem ki a reptér elé, ezért rohadtul nem volt felismerhető a terep. Itthon laptopon tekergetve a térképet rém egyszerűnek tűnt, de legalábbis nem bonyolultnak, mondom ennyit akár le is sétálok. Na ezt nemtom hogy képzeltem?! A repteret bővítik vagy nem tudom, de szét van bombázva, mellette meg autópálya megy vagy vmi nagyon nagy út. Taxival extra gyorsan a szállásra jutottam, mindegyik vmi autóversenyzőnek képzeli magát, 30- as táblánál a 150 km/h nem volt gond, az egyenes szakaszon már vártam mikor emelkedünk a magasba. A szállás nagyon tetszett, modern, egyszerű, tiszta szoba volt fürdőszobával, légkondival.

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Képek itt, katt rá.