Házfelújítás
Az utazások most kicsit háttérbe fognak szorulni, mert szeretném a házat felújítani.
Eddig azokkal a helyiségekkel foglalkoztunk, amik tényleg nagyon lepusztultak voltak és amik nem voltak burkolva se. Így félkész a konyha, kész a spájz és a közlekedő. Le lettek járólapozva, csempézve, IKEA konyhabútort terveztem és szereltem be, villanyt húztunk.
Most viszont a neheze jön, amihez ráadásul egyedül maradtam sajnos. A belső terek metlakisak, itt nem lehet burkolással kezdeni, hanem először vagy le kell verni a meglévőt, vagy a tetejére nyomni. Vár bent 2 szoba, előszoba, ebédlő és fürdő felújítása, villanyozással együtt, a szennyvíz elvezetéssel is gondok vannak. Végeláthatatlan pénz, energia és idő lesz ezt kivitelezni és akkor hol van még az udvar.
És mielőtt ezeknek nekiállok, mindenekelőtt jelenleg épp riasztót fogok beszerelni, ezt is sk, saját kezűleg.
Egy riasztó bekötése, példa
Egy riasztó felszerelése
A mesterek eszméletlen drágák, nem is mesterek, hanem érdektelen kontárok és még be is vannak táblázva 1 évre előre. Szóval legjobb lesz, ha magamnak csinálom és akkor olyan lesz, amilyet szeretnék. Ugyanitt burkolást vállalok
A 40 fokban glettelést és plafon csiszolást terápiás céllal tudnám ajánlani kedves ellenségeimnek. A villanynak nútvésés egy vésővel is hasonló élmény. De még porszívó nélkül horonymarózni is csupa-csupa kellemesség, de úgy kb ezerszer jobb, mint órát tartani egy tucat kamasznak.
A kamerákat felszereltük, előszoba és ebédlő festés kész, előszobába felraktuk az új kapcsolókat, konnektorokat (Legrand Valena Life) és az előszobát félig leburkoltam.
A ledes padlónak 2 állapota van, egyrészt szerettem volna állandóra felkapcsolni a padlóvilágítást, mint a csillárt, másrészt meg hogy ahogy lépkedek, úgy kapcsoljon fel a padlóban az adott led csík. Egyébként led kábeleket csemperagasztóba ágyazva padlót burkolni az orbitális szopás szinonímája. Csak mondom. Ezt pl. nem tudják megfizetni, hogy ezt másnál vállaljam. A járólap vagy egyik, vagy másik felét nyomja fel a vékonyka kábel is, az idő telik, de négyzetméterre nem haladsz, egyszerűen nem éri meg másnál kínlódni ezzel fillérekért.
félig leburkoltam videó
villany kép01
villany kép02
glettelek
burkolok
Kint a kertben a kerítést leflexeltük, elbontottuk. A kocsibejárót is szeretném végigbetonozni a garázsig, körülötte füvesíteni, elektromos kaput szerelni fel és olyan okosvilágítást, hogy kapcsoljanak fel a lámpák, a kocsibejáró leendő világításával együtt amikor közeledek haza, lehetőleg automatán, telefon és gombnyomogatás nélkül. Rengeteg olyan munka is van a ház körül, amihez ész nem kell, hanem erő, amiből meg kevés van. A műtétre váró lábammal nem birom, nem győzöm.
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
kategória
Címke
Meta
Meta
Booking.com
ELÉRHETŐSÉG