2010 április 27.
BOLDOG SZÜLINAPOT NEKEM! :-)))))
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
2010 április 26.
Gyönyörűen elterveztem, hogy Bergamo- ban vonatra szállok, szép hegyek közt elvonatozok Treviso- ig, amikor idefele jövet körbejártam a várost, akkor már úgyis feltérképeztem hol van ott a vasútállomás, nem lehet gond. Nah, igen, meg ahogy én azt képzeltem.
Bergamo reptér, tökölődés mi merre, melyik busz megy a vasútállomásig, mennyibe kerül, hol kapok jegyet és hol van a busz. Azért a turistainfót megkérdeztem hogy jutok Treviso- ba, itt csak megerősítést vártam, erre kitalálták nekem a legdrágább megoldást, hogy menjek be Miláno- ba a q drága transzferrel, mert csak ott tudok vonatra szállni. Mondom ezek hülyének néznek engem, de azért meg is ijedtem, hogy mi van ha pl nem állnak meg a Treviso felé menő vonatok itt Bergamo- ban….
Busszal elmentem a vasútállomásig, nem volt jegyem előre, olvastam automatából megkapom, pofonegyszerű, pár gombnyomás. Hát az automatával nem vergődtem zöldágra, mentem a pulthoz jegyért. Ott nem beszéltek angolul, totál semmit nem értettek mit szeretnék. Jó, sebaj, készültem, elővettem az otthon nyomtatott papírkámat, amin a vonatmenetrend volt, azon bekarikáztam mi kell nekem. Jegy megvéve, fáradtan, éhesen ültem a váróban, körülöttem fura alakok, kezdtem félni. Tudom nem szép dolog, de nem szeretem az olaszokat, számomra félelmetes népség. Nagyon szomjas voltam, egy egyszerű kis boltot szerettem volna vagy egy nagy hipert, ahol olcsón kapok szénsavas innivalót. Betámadtam megint a turistinfót, már meg se lepődtem, hogy a szomszédos q drága kajáldába küldött. A buszról láttam egy kirakatot, már nem emlékszem mi volt kiírva, de olcsó kajcsit hirdetett, oda sétáltam át kajáért meg innivalóért.
Végre idő volt, jött a vonat, felszálltam, jött a kalauz, magyarázott mint a hétszentség, rendre ismételgetett vmit olaszul, nem tágított mellőlem, én meg a jegyem mutogattam, érvényes, az előbb vettem… A gond az volt, hogy nem elég megvenni, mielőtt vonatra szállunk, be kellett volna dugni valami automatába… erről én mit se tudtam, de mivel látta nem megy velem semmire, így ejnyebejnyével magamra hagyott. Közben totál besötétedett, esett is az eső, a vonatról szép tájat nézelődésből nem lett semmi, és tudtam át kell szállnom kétszer is, kezdtem bemajrézni teljesen.
Első átszállás símán ment, volt kalauz, megkérdeztem melyik az én vonatom, segített megtalálni.
Éreztem nagyon lassan megyünk, telt múlt az idő, éreztem itt baj lesz. 2. átszállás következett volna, de csak időben jártam kb átszállás körül, a hely nem stimmelt. Jó adag késést szedtünk magunkra útközben, mikor beértünk az állomásra, vadul elkezdtem keresni a vonatom Treviso- ba, de ezeregy vágány volt, kalauz sehol, 16- os vágány meglett, de vonat sehol. Igen, volt egy 16/1 vágány is, onnan indult a vonatom, amit sikerült lekésni. Ott álltam koromsötétben a semmi közepén, nem volt nyitva semmi, se egy vasutas, se egy turistainformáció nem volt sehol. Emberek azért voltak, egymásba botlottunk sokan, mind lekéstük a vonatot, kiderült egy vonaton utaztunk eddig, csak más kocsikban, mind a reptérre tartottunk, másnap reggelre kellett odaérni, vagyis nekem aznap este 10- ig, mivel szállásom a “Hotel Terminal” volt, azaz reptéri csövezés volt betervezve. Ez egy nagyon kicsi reptér Velence mellett , nincs éjjeli forgalom, bezár éjjelre, de ha valaki 22:00 előtt odaér és van másnapra repjegye, az bentmaradhat és kvázi rázárják a repteret, ennél biztonságosabb helyet el se tudtam képzelni. A vonatlekésés miatt ez egyre reménytelenebbnek tűnt.
Viszont már nem voltam egyedül
Kiderült aznapra nincs több vonat, másnap reggel ami jön, az meg későn van, sose jutok haza, ennyi volt, itt kell letelepedni és leélni az életem, brühühü. De! Kitaláltuk jön egy intercity szerű luxus képződmény, amire ugyan nem jó a jegyünk, de hátha nem jön ellenőr. Szétszóródtunk ne egyszerre büntessenek meg minket, ha mégis jön ellenőr, legyen esélye a csapat többi felének, ha elkezdik a mi csapatunkat büntetgetni. Az emeletes vonaton q kényelmesen elvoltunk, konnektorok is voltak minden ülésnél, elkezdődött a telefontöltés.
Az út rendben lement, nem jött senki, megérkeztünk Treviso- ba. Nagyon késő volt, csak a repteret szerettem volna, mentem a már ismert busz megállójába, újabb ledöbbenés, ami menetrendet idefele szereztem a reptéren, az nem jó, valami régi szart osztogatnak a hülye turistának. Nálam szerepelt egy esti busz, ami valójában nem járt. Kész, ennyi volt, eljutottam kalandosan Treviso- ba és csövezhetek egy rohadt parkban egyedül az éjszakában, gyalog nem érek el zárásig a reptérig.
Sms fórumtársaknak, baj van… írtak másik buszt és írták hol szálljak le, ahonnan ugyan messze van a reptér, de ha jó irányba kezdek el futni, odaérek. Hát ez nem volt valami biztató, de meg kellett próbálni. Felszálltam arra a buszra, q sötét volt, mondom itt az életben nem fogom megtalálni a repteret, lószart se látok. A buszsofőr viszont kedves volt, elrinyáltam mi baj van és nem tudom hogyan lehetséges, mert ez másik busz volt, de pontosan a reptér előtt tett le 21:45 volt és nyitva volt a reptér Hálálkodtam, köszöngettem, berohantam és láttam is, hogy ki van írva a reggeli gépem Budapestre, boldog voltam nagyon :-))))
Az éjszaka nyűgösen telt, nagyon fáztam, pedig sídzseki rajtam volt. Éjjel jöttek a zsernyákok, mindenkit felkeltettek, meg kellett mutatni a repjegyünket. Legalább biztonságban éreztem magam és nem egyedül csöveztem a reptéren. Közben jött 2 sms éjszaka, miszerint nagyon boldog szülinapot nekem :-))
Hajnalban fogmosás, fésülködés, pólócsere és a szülinapos végre hazamehet.
Bergamo reptér, tökölődés mi merre, melyik busz megy a vasútállomásig, mennyibe kerül, hol kapok jegyet és hol van a busz. Azért a turistainfót megkérdeztem hogy jutok Treviso- ba, itt csak megerősítést vártam, erre kitalálták nekem a legdrágább megoldást, hogy menjek be Miláno- ba a q drága transzferrel, mert csak ott tudok vonatra szállni. Mondom ezek hülyének néznek engem, de azért meg is ijedtem, hogy mi van ha pl nem állnak meg a Treviso felé menő vonatok itt Bergamo- ban….
Busszal elmentem a vasútállomásig, nem volt jegyem előre, olvastam automatából megkapom, pofonegyszerű, pár gombnyomás. Hát az automatával nem vergődtem zöldágra, mentem a pulthoz jegyért. Ott nem beszéltek angolul, totál semmit nem értettek mit szeretnék. Jó, sebaj, készültem, elővettem az otthon nyomtatott papírkámat, amin a vonatmenetrend volt, azon bekarikáztam mi kell nekem. Jegy megvéve, fáradtan, éhesen ültem a váróban, körülöttem fura alakok, kezdtem félni. Tudom nem szép dolog, de nem szeretem az olaszokat, számomra félelmetes népség. Nagyon szomjas voltam, egy egyszerű kis boltot szerettem volna vagy egy nagy hipert, ahol olcsón kapok szénsavas innivalót. Betámadtam megint a turistinfót, már meg se lepődtem, hogy a szomszédos q drága kajáldába küldött. A buszról láttam egy kirakatot, már nem emlékszem mi volt kiírva, de olcsó kajcsit hirdetett, oda sétáltam át kajáért meg innivalóért.
Végre idő volt, jött a vonat, felszálltam, jött a kalauz, magyarázott mint a hétszentség, rendre ismételgetett vmit olaszul, nem tágított mellőlem, én meg a jegyem mutogattam, érvényes, az előbb vettem… A gond az volt, hogy nem elég megvenni, mielőtt vonatra szállunk, be kellett volna dugni valami automatába… erről én mit se tudtam, de mivel látta nem megy velem semmire, így ejnyebejnyével magamra hagyott. Közben totál besötétedett, esett is az eső, a vonatról szép tájat nézelődésből nem lett semmi, és tudtam át kell szállnom kétszer is, kezdtem bemajrézni teljesen.
Első átszállás símán ment, volt kalauz, megkérdeztem melyik az én vonatom, segített megtalálni.
Éreztem nagyon lassan megyünk, telt múlt az idő, éreztem itt baj lesz. 2. átszállás következett volna, de csak időben jártam kb átszállás körül, a hely nem stimmelt. Jó adag késést szedtünk magunkra útközben, mikor beértünk az állomásra, vadul elkezdtem keresni a vonatom Treviso- ba, de ezeregy vágány volt, kalauz sehol, 16- os vágány meglett, de vonat sehol. Igen, volt egy 16/1 vágány is, onnan indult a vonatom, amit sikerült lekésni. Ott álltam koromsötétben a semmi közepén, nem volt nyitva semmi, se egy vasutas, se egy turistainformáció nem volt sehol. Emberek azért voltak, egymásba botlottunk sokan, mind lekéstük a vonatot, kiderült egy vonaton utaztunk eddig, csak más kocsikban, mind a reptérre tartottunk, másnap reggelre kellett odaérni, vagyis nekem aznap este 10- ig, mivel szállásom a “Hotel Terminal” volt, azaz reptéri csövezés volt betervezve. Ez egy nagyon kicsi reptér Velence mellett , nincs éjjeli forgalom, bezár éjjelre, de ha valaki 22:00 előtt odaér és van másnapra repjegye, az bentmaradhat és kvázi rázárják a repteret, ennél biztonságosabb helyet el se tudtam képzelni. A vonatlekésés miatt ez egyre reménytelenebbnek tűnt.
Viszont már nem voltam egyedül
Kiderült aznapra nincs több vonat, másnap reggel ami jön, az meg későn van, sose jutok haza, ennyi volt, itt kell letelepedni és leélni az életem, brühühü. De! Kitaláltuk jön egy intercity szerű luxus képződmény, amire ugyan nem jó a jegyünk, de hátha nem jön ellenőr. Szétszóródtunk ne egyszerre büntessenek meg minket, ha mégis jön ellenőr, legyen esélye a csapat többi felének, ha elkezdik a mi csapatunkat büntetgetni. Az emeletes vonaton q kényelmesen elvoltunk, konnektorok is voltak minden ülésnél, elkezdődött a telefontöltés.Az út rendben lement, nem jött senki, megérkeztünk Treviso- ba. Nagyon késő volt, csak a repteret szerettem volna, mentem a már ismert busz megállójába, újabb ledöbbenés, ami menetrendet idefele szereztem a reptéren, az nem jó, valami régi szart osztogatnak a hülye turistának. Nálam szerepelt egy esti busz, ami valójában nem járt. Kész, ennyi volt, eljutottam kalandosan Treviso- ba és csövezhetek egy rohadt parkban egyedül az éjszakában, gyalog nem érek el zárásig a reptérig.
Sms fórumtársaknak, baj van… írtak másik buszt és írták hol szálljak le, ahonnan ugyan messze van a reptér, de ha jó irányba kezdek el futni, odaérek. Hát ez nem volt valami biztató, de meg kellett próbálni. Felszálltam arra a buszra, q sötét volt, mondom itt az életben nem fogom megtalálni a repteret, lószart se látok. A buszsofőr viszont kedves volt, elrinyáltam mi baj van és nem tudom hogyan lehetséges, mert ez másik busz volt, de pontosan a reptér előtt tett le 21:45 volt és nyitva volt a reptér
Hálálkodtam, köszöngettem, berohantam és láttam is, hogy ki van írva a reggeli gépem Budapestre, boldog voltam nagyon :-))))Az éjszaka nyűgösen telt, nagyon fáztam, pedig sídzseki rajtam volt. Éjjel jöttek a zsernyákok, mindenkit felkeltettek, meg kellett mutatni a repjegyünket. Legalább biztonságban éreztem magam és nem egyedül csöveztem a reptéren. Közben jött 2 sms éjszaka, miszerint nagyon boldog szülinapot nekem :-))
Hajnalban fogmosás, fésülködés, pólócsere és a szülinapos végre hazamehet.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
Képek még itt katt ide
2010 április 26.
Erre a napra már nem terveztem semmit, csak hogy kijussak a reptérre, mert azt szerettem volna körbejárni meg becsekkolni, amint lehet, hogy tudjak a tranzitból repcsiket nézegetni.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
Képek még itt katt ide
2010. április 25.
Erre a napra nem tudtam mit tervezzek, Tabarca sziget biztos volt, de ezt nagyon kevésnek éreztem, ami egyáltalán nem bizonyult annak. Nem tudom miért gondoltam, hogy nem tud olyan szép lenni, talán mert hajóval lehetett eljutni odaáig? Nem tudom, de nagyon kellemeset csalódtam és nagyon nagyot
Reggel elindultam Santa Polába, hogy minél kevesebb időt kelljen hajón tölteni, a szárazföld biztosabb, ezért nem Alicante mellett döntöttem indulási helyszínként.
Santa Pola felé pont bicajversenybe botlottunk, gyönyörű bringák voltak, a nap már jól indult.
A kikötőben a jegyárus srác már megismert, megbeszéltük, hogy a mai nap tökéletes nekem, hogy megnézzem a szigetet. 14€- ért adott jegyet, majd szépen kiröhögött, amikor mentőmellényt is szerettem volna, mivel nem tudok úszni és különben is utálom ezeket a vizi xarokat. Azt mondta ez turistahajó, úszógumi van vagy mentőgumi vagy mi az a vacak, de mellény nincs, de különbe se adnak semmit, de a hajón van előírás szerint. Hát mondom ha elsüllyedünk, akkor már b@szhatom, dehát ez van. Vettem be gyógyszert és nekiláttam a sós chipsemnek, amitől egyből jobb kedvem is lett. Mentőmellény ide vagy oda, ha már itt vagyok és főleg mert már megvan a jegyem, fel kell szállni a hajóra. Semmi gond nem volt, úgy fél óra alatt elértük Tabarcát.
A sziget 1800m hosszú és 400m széles, nem egy nagy szárazföld darab, de tele van cicával. Sajnos nem élnek jó körülmények között, mindegyik kukázott :(( Viszont biztonságban vannak, autó nem csapja el őket, mert a szigeten ilyen nincs és elbóklászni se tudnak.
Gondoltam maradok a legközelebbi hajó indulásáig, aztán majd lesz valami. Elkezdtem körbesétálni a szigetet, ami nem bizonyult gyors menetnek és el is fáradtam, körbeérve leheveredtem pár pálmafa alá. A víz színe gyönyörű volt és hihetetlenül elröppent az egész nap, az utolsó hajóval mentem vissza Santa Polába. A karom úgy leégett, hogy hámlott le ról a bőr, fájt, mint a franc, nem szeretem a napot, eddig még soha életemben nem égtem le. Most sikerült, pedig napon nem is voltam szerintem annyira sokat, de a lengedező pálmafák alatt csak sikerült leégni. Fájt minden a karomon, ahogy hozzáért a víz, ahogy hozzáért a takaró…
Visszaérve Santa Polába, megláttam a pálmafa parkban egy helyi családot focizni, most is, mint mindig egy nőhöz mentem oda, hogy készítene- e rólam fényképet. Nagyon kedves volt, 11 fénykép készült, mert vagy az ujja lógott bele, vagy a pálmafa teteje maradt le van én nem voltam a képen. Messzire kellett szaladni, hogy mindig beállítsam a gépet meg visszamenjek pálmafát ölelgetni, mert hatalmasak voltak. Mire a pálmafához értem, valahogy mindig elmozdította a gépet és nem lett jó a kép, de hűségesen kattogott újra és újra, végül a Muchas gracias- ra csak szabadkozott, hogy sajnálja, hogy nem ért a gépemhez, túl bonyolult neki. Ez a kedvenc képem, csodálatos fák ezek, imááááááádom :-))
Utolsó estém volt, hazaérve sétáltam még egyet a faluban, ettem finomat vacsira, üldögéltem kicsit az utcán, majd bementem összepakolni, mert másnap délben indult a gépem Milánóba.
Képek még itt katt ide
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
2010 ápr. 24.
Arra közben rájöttem, hogy az 1 nap alatt több helyre is megyek dolog nem működik, így a teljes napot Alicante- ra szántam. A turibus 10- kor indult Alicante kikötőből, épp lekéstem róla, láttam, ahogy indul. Nem is volt baj, mert így volt időm készíteni egy kis mini videófelvételt meg pár fényképet a parton, ahol alig voltak, úgy tűnik ez még korai időnek számított.
Óránként jár a turibusz, a következőt már sikerült elcsípni. Túl nagynak találtam Alicantét, ezért szerettem volna busszal körbejárni a nevezetességeket, de aztán a fele útvonalat bejártam újra gyalog.
Hop on, hop off busz, tehát járnak körbe körbe és akármelyikre felszállhatunk- leszállhatunk, annyit időzhetünk egy nevezetességnél, amennyit szeretnénk. A Puerta Del Mar- tól indult, 10€- ba került, és ez tartalmazott egy becsomagolt vadi új fülhallgatót is, amit az ülések melletti csatlakozóba bedugva hallhattunk idegenvezetést, nyomógombbal lehet választani a nyelvek közül, angol és német biztos volt, a többi nyelvre nem emléxem.
A Marq Museum előtt csak elhaladtunk, első megálló a Castillo Santa Barbara, ahol 10 percet várakozott ez a busz. 10 perc alatt én a várnak csak a kapujáig jutottam, láttam ez több idő lesz majd, pár órát símán elidőztem. Nagyon meleg volt, alig birtam felcaflatni a tetejére, de végül sikerült és nagyon megérte, mert gyönyörű a kilátás.
Reggelimet elfogyasztva egy kisgyerek hangjára lettem figyelmes: “Apa, mikor megyünk haza?…” Árpád a családjával évek óta Alicante- ban él, váltottunk pár szót. Ez volt a turibusom első állomása, gyorsan el is búcsúztunk, a követkző turibussal mentem is tovább, ami épp a vár kapujánál parkolt.
A vár után a Mercado Central felé vettük az irányt, majd a Plaza de Luceros következett, majd még pár kanyar után visszaértünk a kikötőbe. A part már tele volt strandolókkal, nadrágom szárát felhajtva én is belelóbáltam a lábam a pocsolyába, sétálgattam a parton, tetszett, ahogy a hullámok nyaldossák a lábam Jó sokat elidőztem, majd elindultam sétálgatni meg keresni egy tapas bárt.
Séta: Explanada de España
Kaja után tram- re szálltam, irány El Campello. A jegy 1.20€ volt, A zóna. L4- es tram- mel La Isleta- ig mentem, ahol át kellett szállni vagy az L1 vagy az L3- as járgyányra. Tram- mel egészen Benidormig fel lehetne jutni, de ennyi is elég volt. El Campello egy tipikus üdülőtelep, most alig lézengett arra pár ember, nyáron meg gondolom tömve van bikinis strandolókkal, egyenházak, csíkos egyen napernyőkkel, annyira nem hozott lázba és még a fejem is megfájdult. Gyógyszerem a szállásomon maradt, mert zacsiba raktam, hogy a reptéren a biztonsági ellenőrzésnél egyben tudjam mutogatni, ha kell. Messze voltam a szállásomtól, pár órás szenvedés következett és még előttem állt, hogy megtaláljam a hazafele menő buszt. Puerta Del Mar- ig, Alicante kikötőig a tram- en automatából vettem jegyet, amit egy kedves fiatal pár mutatott meg hogy kell.
Egy reptéri buszt sikerült találnom, 2.60€- ért vitt el a reptérig, ahol már rutinosan vártam az 1B buszomat, de hiába. Gyorsan viharzottam be a reptérre, mert ott van információs iroda, hogy mi van a busszal, ahol mondták, hogy hétvége van, az utolsó busz épp elment, az egyetlen lehetőség, hogy aznap hazajussak a taxi 
Nem örültem neki, de ez van, pedig nem volt eszement késő. 10€-t kikészítettem és a címet mutatva elkezdtem végigjárni a taxisokat, de az első el is vitt, villámgyorsan hazaértem. Lángolt a fejem mintha napszúrást kaptam volna, fájt is, fáradt voltam, a gyomron is kavargott. Azonnal ettem gyógyszert és beleültem a fürdőkádba és hűtöttem magam, megittam egy liter vizet is közben és hamarosan jobban lettem. Bekapcsoltam a tévét, amivel informatika- technika szakos létemre se nem sikerült zöldágra vergődnöm, így maradtam a rádiónál, amin kellemes spanyol zenék mentek folyamatosan.
Képek még itt katt ide
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
A reggel portás komától kapott prospektuson volt egy mini térkép, így már akkor eldőlt, hogy a mai napba Santa Pola is belefér. Megbeszéltük, hogy ami busszal megyek, ugyanaz jön vissza is, de nem csak hogy vissza, hanem megy Santa Polába. A turistinfónál viszont másik buszt javasoltak, nem értettem miért, de ha az 1b nem jó, akkor nem jó. Csomó idő volt mire elértem a buszállomásig és épp az orrom előtt ment el a busz. Hiába integettem neki, ő is ismeri, hogy aki fut az sportol, aki integet, az búcsúzkodik, az utas az, aki vár a megállóban. Óránként járt a busz, hiába rohantam, erről épp lemaradtam, de közben épp elkezdett szakadni az eső. Szóval mégiscsak szerencse ez a buszállomás és legalább ettem meg pihentem egyet. A pályaudvaron nem volt egy lélek se, aki beszélt volna angolult, így néztem a buszokat, a turistinfónál kapott infó alapján. Meglett a Baile járat, a jegy a szokásos 1,30€ volt, zúztunk Santa Pola felé. Centernél kértem a leszállást, amit nem akartam elhinni, hogy ez a Joli néni tanyája város széli lepukkant kóceráj lenne a nagy center.
Nem volt mit tenni, leszálltam, szintén kóválygás, turistinfó zárva, de édekes számítógép volt “kitéve”, a turistinfó épületének üvegfelületét kellett böködnöm és tudtam netezni. Nem mentem vele semmire, de elszórakoztam vele egy ideig, majd elindultam x irányba valamerre. Meglett a part, ott megérdeklődtem mennyiért tudok Tabarca szigetre jutni és hogy most tudunk-e indulni.
A jegyeket egy fiatalember árulta, vele meg azért nem nagyon egyeztünk, mert ő túl jól tudott angolul, én meg kevésbé, de mivel senki nem volt a környéken se, így ráértünk nyugodtan beszélgetni. Mondta a menetidő a szigetig kb 40 perc, 14€- ba kerül és a mai napon lehetetlen, hogy a szigetre jussak, 4 óra körül volt, mert ugye a szigeten is töltenem kellene kis időt. Nem hittem, hogy szép lehet, meg ugye eleve vízen kell odáig menni, de ha már ott voltam, jó lett volna. Adott prospektust, nyugtáztam, hogy ha jut rá idő, majd holnap vagy holnapután visszajövök. Elindultam a városba, ami elég kihalt volt, utóbb kiderült ez közkedvelt nyaralóhely, nyáron zsúfolásig telik bikinis turistával, ilyenkor meg kihalt. Ekkor jobban megtetszett, inkább mint félmeztelen idiótákat kelljen nézegetni.
A vízpart is mégis gyönyörűnek bizonyult, jó volt ott sétálni, csodaszép színe volt a víznek.
A Fortaleza vár előtt is készült rólam fénykép, ami ismét olyan volt, hogy egy idős pár üldögélt, megkérdeztem készítenének-e rólam egy fényképet és szokásosan mire a pasi egyáltalán felfogta volna, hogy mit kérdeztem, addigra a nő már válaszolt is, hogy persze, készít rólam fényképet………majd a férje. Egész utamon ez volt, a párosok hölgy tagjai megmondták, hogy majd a pasi készít rólam képet. Szép dolog ez, ha az asszony mondja meg mit csináljon a férj :-)) De akkor is, amikor egyébként fényképezgető nőt szólítottam le, pedig ő nem mondhatja, hogy nem ért hozzá. Mindenesetre aranyos dolog ez
Több kép itt (katt ide)
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
2010 ápr. 23.
Sajnálja az ember az időt az alvásra, de nagyon fáradt voltam, már este kitaláltam, hogy ne húzom fel reggel 6- ra az órát, alszok, amíg fel nem ébredek. 8- 9- ig aludtam is. Ébredeztem már korábban a repülők miatt, de édesen szundiztam még tovább inkább. Aztán gyorsan kezdtem érezni valamit, hiányzik valami, de ölni tudnék érte. Nah, igen, energiaital és tej. Csak ásványvizem volt, amire vissza se merek gondolni, hogy mennyibe került, nem idegelem magam, qrva drága volt a reptéren. Tudni kell, hogy rendszeres energiaital fogyasztó vagyok, minden nap 1 vagy 2 doboz lemegy. Testápoló krém is nagyon hiányzott, mert amiről azt hittem, hogy azt hoztam, az tusfürdő volt, ami volt még egy kis üvegcsében meg azt adtak is a szálláson. Gyorsan fel is öltöztem, smink, minden. Este feltűnt, hogy a portán bár kedves bácsik vannak, de egy szót se beszélnek angolul Hirtelen nem értettem, hogy akkor kivel leveleztem, amikor a szállásról érdeklődtem. Reggelre megjött, ide most az jönne, hogy aki tud angolul, de nem, megjött az a srác, aki a webfordítás.hu spanyol megfelelőjét tudja használni, így születtek nekem az angol levelek. Jó, akkor elkezdtünk Activytizni, hogy nekem sos- be de qrva gyorsan energiaital kellene meg valami kaja. Rohadtul másfele küldött, de ezt később a busznál is észrevettem. Sebaj, lett bolt, ki is fosztottam a fél boltot. Elég késő lett, így úgy döntöttem, hogy Alicante- be már nem megyek be, majd holnap. De akkor mit csináljak? Egy dolog volt biztos, pálmafát szeretnék. Az ismereteim elég hiányosak voltak, mert bár elkezdtem készülni az útra, a vulkán miatt aztán leálltam, hogy ne fájdítsam a szívem, ha egyszer úgyse utazhatok. Összeraktam a hátizsákba a napi cuccom, amit hordozni szeretnék és ismét a porta felé vettem az irányt. Kulcsot úgyis le kellett adni, meg ugye a pálmafák. Előadtam mit szeretnék, nagy nehezen vette is az adást a srác és hozott egy pospektust, ami spanyol volt, tartott is hozzá egy 40 perces spanyol beszámolót és eligazított abba az irányba, ahonna nem indul az a busz. Nem tudtam hol fogom ott megtalálni a pámafáimat, de azt mondta kinyitom a szemem és amerre csak ellátok, lesz pálmafa. Ez nem hangzott túl pontos helymeghatározásnak, de a puding próbája az evés alapon prospektussal felvértezve, fényképezőgéppel a nyakamban, hatalmas spanyol tudással a fejemben, hogy por favor, bus uno bé, palmeras, Elche, elindultam emberek felé buszt keresni. Meglett, elindultunk, a jegy a szokásos 1,30€ volt. Nem tudom hogy került ennyibe a reptérig is, de tovább Elche- ig is, de ennyi volt. Fogalmam sem volt merre megyünk, ez kicsit rossz érzés, hogy nem ismerős semmi, de aztán beletörődtem, hogy nem nekem kell tudni, elvégre nem én vezetem a buszt.
Mivel jó buszon voltam, így elég volt szűkíteni a szókincset a por favor, el palmeral- ra, szóltak is hol szálljak le, de épp le is akartam, mert úgy volt, ahogy portás komám mondta, kinézek a fejemből és látni fogom. Ezt a csodát leírni nem lehet, így nézzetek képeket itt (katt ide)
Az emberek nagyon kedvesek voltak, szándékomban állt kiadni a fényképezőm a kezemből és megkérni embereket az egész utazásom során, hogy készítsenek rólam képet, de itt most éppen volt egy párkány és nekiálltam magam fotózni. Jöttek ott babakocsival helyiek és ők maguk ajánlották fel, hogy lefényképeznek. Gondoltam babakocsival csak nem sprintelnek olyan gyorsan, mint én, talán nem lépnek le a gépemmel. Meglett amiért ennyit repültem, saját fénykép, amin én vagyok pálmafák alatt. Egyesek szerint ehhez elég lett volna Pesten egy pálmaházba menni. Hát nem tudom, de szerintem nem.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
Landolás után egyetlen dolgom volt: kitalálni hogy jutok el a szállásomra. Csöpögött az eső, de jó idő volt, viszont kezdett esteledni.
És igeeeeeeeen, yeah, megláttam, ezért jöttem, pálmafa :-))A repteret nagynak találtam, kóvályogtam, mint gólyafos a levegőben. Végre találtam egy információt, megkérdeztem melyik busz megy a szállásomra és honnan. Az orrom előtt ment el az utsó busz (integetni kellett volna neki). Itt a szégyellősségem nagy részét le is vetkőztem, legközelebb már integettem a busznak ha kellett, ha nem, elég volt egyszer elbaltázni. Közben jött sms, írt a pasim, hogy menjek taxival, nem lehet mindenen spórolni. Vidéki gyerek lévén nehogy elinduljak keresztül mindenen torony iránt, egyedül az éjszakába. Így is tettem, így 10€ kapásból elment már első nap. A busz 1,30€ lett volna, ami 1b névre hallgat és a 29- es állomásról indul, a terminál megfelelő ajtaján kilépve bal felé. Láttam a reptérről fényképet neten, de én egy másik ajtón mentem ki a reptér elé, ezért rohadtul nem volt felismerhető a terep. Itthon laptopon tekergetve a térképet rém egyszerűnek tűnt, de legalábbis nem bonyolultnak, mondom ennyit akár le is sétálok. Na ezt nemtom hogy képzeltem?! A repteret bővítik vagy nem tudom, de szét van bombázva, mellette meg autópálya megy vagy vmi nagyon nagy út. Taxival extra gyorsan a szállásra jutottam, mindegyik vmi autóversenyzőnek képzeli magát, 30- as táblánál a 150 km/h nem volt gond, az egyenes szakaszon már vártam mikor emelkedünk a magasba. A szállás nagyon tetszett, modern, egyszerű, tiszta szoba volt fürdőszobával, légkondival.
És igeeeeeeeen, yeah, megláttam, ezért jöttem, pálmafa :-))A repteret nagynak találtam, kóvályogtam, mint gólyafos a levegőben. Végre találtam egy információt, megkérdeztem melyik busz megy a szállásomra és honnan. Az orrom előtt ment el az utsó busz (integetni kellett volna neki). Itt a szégyellősségem nagy részét le is vetkőztem, legközelebb már integettem a busznak ha kellett, ha nem, elég volt egyszer elbaltázni. Közben jött sms, írt a pasim, hogy menjek taxival, nem lehet mindenen spórolni. Vidéki gyerek lévén nehogy elinduljak keresztül mindenen torony iránt, egyedül az éjszakába. Így is tettem, így 10€ kapásból elment már első nap. A busz 1,30€ lett volna, ami 1b névre hallgat és a 29- es állomásról indul, a terminál megfelelő ajtaján kilépve bal felé. Láttam a reptérről fényképet neten, de én egy másik ajtón mentem ki a reptér elé, ezért rohadtul nem volt felismerhető a terep. Itthon laptopon tekergetve a térképet rém egyszerűnek tűnt, de legalábbis nem bonyolultnak, mondom ennyit akár le is sétálok. Na ezt nemtom hogy képzeltem?! A repteret bővítik vagy nem tudom, de szét van bombázva, mellette meg autópálya megy vagy vmi nagyon nagy út. Taxival extra gyorsan a szállásra jutottam, mindegyik vmi autóversenyzőnek képzeli magát, 30- as táblánál a 150 km/h nem volt gond, az egyenes szakaszon már vártam mikor emelkedünk a magasba. A szállás nagyon tetszett, modern, egyszerű, tiszta szoba volt fürdőszobával, légkondival.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
Treviso- ból 17: 20-kor indult tovább a gépem Alicante- ba.
A becsekkolást kicsit elbambultam, nem tudom miért vártam kérvényre. Bemontak ott ezt- azt, valahogy vártam, hogy bemondják ezt is. Igen, de mindig csak a last call- t mondták be, ha azt megvárom, nagyjából b@szhatom. Alig fél óra volt már csak az indulásig, mondom csak beállok a check in- hez és vmi majd lesz. Ott ránéztek a hátamon lévő táskára, intettek, hogy mehetek tovább a biztonsági ellenőrzéshez, nem kellett a keretbe rakni a táskát. Vetkőzök, pakolok, kapun átmegyek, elvileg minden rendben, de a hátizsákom félrerakták a többieké mellé, meg mindenkiért ahogy jöttünk ott sorba és apró darabokra szedték, én még ilyet nem láttam. Ami nem meglepő, mivel első utam volt ez. Utánam kisbabával jöttek, anyuka nagyon megértő volt, ki akarta dobni a bébiételt és a baba teáját, de mondta neki a tiszt, hogy semmi gond, hogy túl sok a folyadék, mivel babyé, kidobni nem kell, de egyen- igyon bele mindenbe. Látványosan csodálkoztam. Volt nálam még otthonról hozott saláta, amit előrelátóan nejlonzacsiba is beletettem, hogy ha eltörik a kis műanyag dobozka, akkor ne a ruhákra folyjon. A pakolászástól a műanyag doboz el is tört, saláta levedzett gusztustalanul a zacsiba, semmi gond, azért ebbe is beletúrt a tiszt és a csirkecombokat is felemelgette, biztos ami biztos, majd vmi teszter csíkot húzogatott végig az egész téskámon, miközben borogatta kifele a maradék cuccot belőle. A nálam lévő szabvány flakonokba öntött folyadékokat egyesével megkérdezte micsoda és mindek kell nekem. Végül azt monda oké, ennyi volt, mehetek, esett neki a következő utasnak. Én meg néztem, hogy ahogy szépen szétrámolt, most essen neki és hajtogasson össze mindent meg pakoljon vissza nekem, de nem akartam kidobatni magam. A gate- nél hosszú sorok kígyóztak, már rég ment a beszállítás, nyugtáztam, hogy saját bénaságom miatt az ablak melletti helyről lemondhatok. A gépet gyalog kellett megrohanni, nem busszal vittek most, utolsók közt szálltam fel, a csomagomnak már nemigen akart hely kerülni.
A hármas üléssor folyosó felőli részén ült egy hapsi, mellette senki, ablak mellett senki, nem értettem, de mondom csak megkérdezem beülhetek- e az ablak mellé és beülhettem. Biztos nem szeret ablak mellett ülni, szerencsémre. Így megint a 28F vagy 29F- es sorba ülhettem
Most a felszállás már nem volt olyan durva, mint elsőre, de szerintem szebben is vezette a gépet a pilóta. A sztyuvik fel -alá jártak végig, kínálgattak minden vackot, kaját, piát, sorsjegyet. Az út eseménytelen volt, a gyomrom se liftezett már, nem is votlam ideges, már élveztem a helyzetet.
A Ryanair gép belseje egyébként erős ízlésficamra vall, undorító kék- sárga az egész belső tér.
737- 800 Boeing utastér (Forrás: http://jetphotos.net)
Időben megkezdtük az ereszkedést, gyönyörű hegyeket láttunk alattunk és egy nagyon finom landolással fanfár kíséretében időben leszálltunk.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
2010 ápr. 22.
Landolás után vettem jegyet be Bergamo- ba a városba, szereztem menetrendet, ami pontatlan és elindultam.
Pár dolgot megállapítottam:
- az olaszok nem léteznek napszemüveg nélkül. Nem sütött azért olyan bolndul a nap, hogy mindenkin napszemüveg legyen, de mindenkin az volt, divatos féle, divatos ruhákban fiatalok és idősek egyaránt.
- nagyon kedvesek, fél órán belül két ember is leszólított, hogy honnan jöttem, hová megyek, nehéz- e a csomagom és hogy mosolyogjak, legyek vidám. Leültem egy térre befalni a hozott kaját meg találtam egy boltot, vettem kólát, odajött egy bácsi, hogy jól elborozgatok itt? Hát mondom ez nem bor, igazi kóla.
Egy néni nagyon sokáig kísérgetett, mert a kanyargós utcákon teljesen elkeveredtem és egyre távolodtam mindentől, de körömcipőben, napszemüvegben elkísért a pályaudvarig. Próbált velem beszélgetni, de egy szót se beszélek olaszul. Hálás vagyok neki nagyon.
- a tököm is tele lett a csomagom hurcibálásával gyorsan, egyre nőtt, egyre nehezebb lett, le is ültem inkább egy parkba, majd visszamentem a reptérre
- egyetlen dolog borzasztó volt, valami undorítóan cuppognak, köpködnek, szívják a fogukat, elég gusztustalan szokás. Egy fiatal iskolás csapat a buszon ezt egészen konkrétan még gyakorolta is. Ez vmi hagyomány vagy én nem tudom?
Képek itt (katt)
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
2010 ápr. 22.
Hajnal 3 órára “húztam fel a telefont”, kettőt is, nehogy elaludjak. Este sokáig pakolásztam, valahogy megnőtt a csomagom, pedig tényleg nem sok mindent raktam bele. Szivacsos fényképezőgéptáskát ki kelett rakni, a fényképezőt csak úgy símán hajítottam a táskába. Nagyon kellett volna egy napi kis hátizsák is, azt kívülről kötöztem a csomagra.
4 óra körül sikerült elindulnom itthonról, macsot körbesímogattam, mondtam neki viselkedjen jól amíg nem leszek itthon, enni- inni kap majd…
Előző nap kerestünk parkolóhelyet, igen ám, de hajnalban hulla sötét volt és gőzöm nem volt merre járok. Már kezdtem aggódni, hogy ez így nem lesz jó, a végén indul a gép mégis, én meg Bp-en belül nem találok oda. Szerencsére végre felismertem egy Mc Donaldsot, egy bazinagy repülőgép állt kint, tudtam nem hagytam még el a repülőteret, hamarosan az következik. Leprakoltam, irány a terminál, már ismerős volt a terep. Belépek, ezeregy ember, check in- nél rengeteg ember és bár tudtam hogy én online check in- eltem, mégis elbizonytalanodtam mi van. Megkérdeztem a sorba állókat, azt mondták nekem is sorba kell állni, hát beálltam. Közben ráértem, mondom mérjük le a csomagot, látom ez esélytelen, a Ryanair keretébe se ment bele, pedig az elég nagy. Rohanás a kocsihoz, a kis üres napi hátizsák itthon marad, páromtól kapott kaja itthon marad Rohanás vissza, az idő telt, csak nem tetszettek a rohadt nagy sorok, megkérdeztem a bizti ellenőrzésnél, azt mondták, amit tudtam is, hogy ha kézipogyóm van és online becsekkoltam, akkor mehetek hozzá. Gyorsan felbontottam az energiaitalomat, bevettem vele egy szem Daedalont, nehogy baj legyen, fene tudja miféle szerkezet ez a repülő.
A biztonsági ellenőrzés egy katasztrófa volt. Olavastam mit kell, hogy kell, de én voltam olyan ideges, hogy törtem- zúztam, mint egy elefánt a porcelánboltban. Túl sok kabátom volt, nem győztem levetni meg bontani a karácsonyfát, 1 fényképező, még 1 fényképező, baseball sapka, telefon, papírok tömkelege, útlevél… Lepakoltam, átsétátam a kapun, nem volt gond, de itt pörgősem vissza kellett volna pakolni meg öltözni, de nem birtam olyan gyorsan. Levertem a fényképezőgépem, el is tört az elemtartó pöcke közben az utánam jövő ládáját is szépen levertem, jöttek ott már nekem segíteni, mert iszonyú voltam.
Mindig van nálam ragtapasz, persze most most ez másik táska és ebbe nem pakoltam át, a reptéren meg nem kapni. Nem baj, még jó, hogy 2 fényképező van nálam, majd ha lesz ragtapasz, megszerelem a másikat. A csomag miatt fölöslegesen aggódtam, mert akkora táskákkal jöttek ott, hogy esélytelen volt, de a kutya nem foglalkozott vele, sehol nem mérették meg, nem is nézték.
Sikerült a személyzetnek meg magamnak összerakni magam, végre beléptem a tranzitba. Sok üres hely, leültem, felkeltem, leültem, felkeltem, szétküldtem egy rakás sms-t. Közben elkezdett világosodni és megláttam kint a repcsiket A szívem a torkomban dobogott, nemsoká felléphetek egy szép pink színű repülő fedélzetére. Pont passzolt a színe a rajtam lévő fölsőhöz
Készítettem pár fényképet
, közben sorbaálltam, az 1- es kaputól indultunk. Egy köpésnyire voltak a repcsik, de busszal vittek oda minket, nem értem miért. Talán hogy a több gépből nehogy rosszra szálljunk fel? Annyira egyértelmű vol így minden, tereltek, mint a birkákat, egyszerűen nem lehetett így elrontani.
A hátsó ajtóhoz álltam és a repülőn is a hátsó lépcsőt vettem célba. A lépcső előtt megijedtem, mert én ilyen kis ijedős vagyok, egy hölgy jött mögöttem és előre engedtem, legyen ő az első, az a biztos. Fent az ajtónál még megnézték a jegyemet és mondták, hogy az utsó sor kivételével bárhová lehet ülni.
Airbus_A32
Le is huppantam a nem is tudom, 28 vagy 29- es helyre, bal oldalra az ablak mellé. El se hittem, hogy az ablak mellett vagyok.
Ott még tökölődtünk mire mindenki beszállt, biztonsági bemutató kezdődött, aminek nem tudom van-e értelme, ha lezuhanunk, az a biztonsági öv semmit nem ér, inkább ejtőernyőt adjanak.
(Forrás: http://wizzair.com)
(Forrás: http://wizzair.com)
Ott ültem, nagyon féltem, gondoltam lehet, hogy símán kirohanok ijedtemben , mint valamelyik vizsgámról. Aztán elvitték a lépcsőket, nah, mondom innen már nem rohanok sehova…
Elindult egy másik gép:
Elkezdtük gurulni, mindig vártam, hogy gyorsuljunk, de gurungáltunk összevissza, legalább szoktam a zajt. Nem tudtam, hogy ekkora zaj van egy repülőgépen. Kiértünk a kifutópályára, itt megint nem gyorsultunk, hanem megálltunk, majd még nagyobb zaj lett és egyszercsak mint az őrültek meglódultunk, durva volt az a sebesség, majd hopp, már fel is emelkedtünk. A gyomrom liftezett szépen, elég bizonytalan érzés volt imbolyogni a levegőben, de nem volt gond
Amikor a kapitány bemondta, hogy 10 ezer méter magasan vagyunk és odakint -66 fok van, akkor megint nem voltam boldog. Azon gondolkoztam, ha elkezdünk zuhanni vagy lesz itt vmi, akkor hogy halok meg, megfagyok vagy szívrohamot kapok egyből vagy mi lesz.
Kínálgattak közben mindenféle terméket, vettem egy plüss repülőt emlékbe, ami a sztyuvi szerint repülőgép hangot ad ki 
Még nem próbáltam A kis plüss mütyűr annyiba került, mint a repjegyem, dehát egyszer 27 éves az ember lánya.
Elhangzott a cabin crew, sit for landing mondat, elkezdtük ereszkedni, megint előkaptam a fényképezőm, hogy felvegyem csodálatos landolásunkat. Sokkal jobb volt, mint a felszállás, végre megláttam a földet megint és csak közeledett, közeledett, nem féltem annyira. Aztán a kapitány úgy hozzávágta a gépet a földhöz, nem tudom ez normális-e, de a többi repülésen ilyen nem volt, nem baj, már az elején hadd szokjam a dolgot.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
2010. ápr. 18.
Mivel nagyon ideges voltam, nem repültem még, azt se tudtam hol van a reptér, pedig Budapesten tanulok már pár éve, de mindig elmaradt a reptéri nézelődés, ezért jet set fórumtárs felajánlotta, hogy kikísér a reptérre. Megnéztük hol tudok parkolni, megmutatta hol a check in, elmondta a biztonsági ellenőrzés menetét, megmutatta az indulási és érkezési oldalt, belepróbáltuk a hátizsákom a keretbe és készített rólam néhány fényképet. Akkor a napokban a vulkán miatt nem indultak gépek, egy csoport dekkolt a reptéren a földön, de amíg ott bogarásztunk egyszer csak azt vettük észre, hogy hirtelen tök üres a reptér. Csak az érkezési oldalon szundiztak páran.
Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)
Legutóbbi hozzászólások
Archívum
kategória
Címke
Meta
Meta
Booking.com
ELÉRHETŐSÉG