Egyszer hazaértem melóból, István dolgozott, benéztem hozzá, majd hazajöttem vacsit készíteni. Gépet bekapcsoltam, átftutottam a szokásos köröket gyorsan és észrevettem pár olcsó repjegyet, felhívtam I-t, persze mehetek, vegyem meg amit akarok. Ez persze szokás szerint csak duma volt, bevásároltam repjegyekből, majd jöttek a féltékeny kirohanások, a vége megint az lett, hogy megint egy rakás repjegy repült a kukába, ahelyett hogy én repültem volna el.

Volt viszont egy jegy, ami minden olcsóságon túltett, így két főre “vásároltam” be belőle, mondván ha nem is akar jönni, nem veszik el sok pénz, már bánom, hogy nem vettem így többféle helyre is utat.

A jegy egészen konkrétan 7 Ft-ba került és euróban semmit nem vont le a számlámról.

Akár szép is jó is lehetett volna minden, de ekkor volt, hogy Schengen-nem Schengen balhé miatt a Ryanair gépünk nem kapott felszállási engedélyt, törölték a járatot de ne szaladjunk ennyire előre.

Ritkán tudunk együtt utazni I-vel, ezért nagyon vártam már az utunkat, sokat keresgéltünk mit lehetne megnézni, lesz két napunk, szállást is foglaltunk a második éjszakára, az elsőt a manchesteri reptéren akartuk tölteni, gondoltuk fényképezünk, beszélgetünk, másnap reggelit szerzünk és irány a város.

I nappalos műszakban volt, hazaugrott, összeszedte a cuccát majd jött hozzám repülés előtti este és nálam aludt, hajnal fél 3-kor keltünk, kocsival mentünk a reptérre. Jó időben kint voltunk, fényképezkedtünk, igzatott voltam nagyon, örültem hogy újra a Skycourtben lehetek. A kapunál álldogáltunk, amikor kiírtak kis késést a gépre, nem volt szokatlan, de amikor több mint 2 óra késést láttam a kijelzőn, az rossz érzéssel töltött el, de gondoltam délutáni gép, egész nap összeszedhetett ennyit. Végre megjelent a személyzet, elindult a beszállítás folyamata, de a fél órás késést megfejelték egy fél órás csőben álldogálással. Nagy sokára megjött a gép, beszálltunk, elhelyezkedtünk, de csak nem indultunk, pedig már minden pózban lefényképezkedtünk. Rossz érzésem támadt, mondogattam csak nehogy töröljék a gépet. A kapitány be-bejelentkezett, elmondta engedélyekre várunk, lazítsunk, minden rendben. Egyszer viszont megszólalt a kapitány, hogy sajnálattal közli, hogy nem kaptunk felszállási engedélyt, a járatot törölték, mindenki szálljon ki a gépből. Döbbenet volt, hogy úgy kezeltek minket mint a terroristákat, géppisztolyos rendőrök vagy határőrök vagy jóisten tudja kik álltak a gépnél és tereltek minket kifelé a gépből, mindezt Magyarországon magyar állampolgárként. I símán leállt velük vitázni, hogy elképesztő ez a bánásmód. Teljesen lesokkolt a dolog, mert mindenképp I-vel szerettem volna tölteni az időt, a melóhelyről egészen egyszerűen ellógtam, mert nem adtak szabadnapot, nehéz összeegyeztetni, hogy együtt tudjunk lenni. Bent mondták átfoglalják, nyugodjon meg mindenki, nem kell tolakodni, mindenkinek jut jegy Párizson keresztül, másnap reggel 10-kor indul. Megbeszéltük az még jó lesz, nem a manchesteri reptéren északázunk, hanem itt Ferihegyen és másnap Párizs. Órákig álltam sorban átfoglalni, mire odaértem, mondom 2főre kellene, erre közli a faszi, hogy csak 1 hely van :-(( azt hittem megfojtom, rohadt szemét, azt mondta mindenkinek lesz helye meg rohadts szemét mindenki, akik betolakodtak, én meg hülye picsa én, hogy nem vagyok egy törtető erőszakos kibirhatatlan picsa, aki előretolakodtam volna. Ekkor már kötöttem az ebet a karóhoz, hogy akkor is elutazunk, szarok bele mennyit kell várni, innen nem mozdulunk. Nem voltunk a világvégén, de nem akartam hazajönni ágyikóban pihenni, mert tudtam akkor I sose jön ki velem vissza a reptérre, hanem elmegy haza. Így másnap délutánig mint a hajléktalanok Ferihegyen töltöttük az időt. Délelőtt elmentünk kajáért a Köki plázába vagy mi a neve, olcsón vettünk mindent ami kell és délután végre elrepültünk Dublinba. Néztünk, hogy ott aztán nem tököltek, a kapunál még a személyiket se nézték meg, egyszerűen kinyitották az ajtót és go, a népek megindultak a gép felé. Mindig van olyan utas, aki rossz gépre száll, hát itt ha volt ilyen, akkor ki se derült, mert nem néztek sehol semmi papírt.

Manchesterben utsó busszal bezúztunk a városba, ott meg megállt a tudomány, hogy hogy jutunk a szállásra, éjszakai menetrendeknek nem néztem utána, úgy volt már előző nap ott leszünk délután. Kérdezgettünk buszsofőröket, mire végre valaki tudta hol található a szállás és ajánlott egy arrafele menő buszt. Ettünk egy gyrost amíg a buszra vártunk. Jó messze állt meg a busz, kedvesen irányba állított és vidéki gyerek lévén elindultunk I-vel  nyílegyenesen mindenen keresztül abba az irányba, amerre mutatott. Ember nem volt már az utcákon, de mivel nem tudtuk merre kell menni, egy hotelbe mentünk be és nagyon kedvesen kijött a recepciós és kísért minket a mi hotelünk felé.