Hawaii úti beszámoló

Hawaii-DJ-napfény

Eme csodálatos utat a Lufthansa frankfurti járatával kezdtem meg, ami Frankfurton keresztül repített a portugál fővárosba, Lisszabonba. Főleg fapadosokkal szoktam utazni, ezért most nagyon jó érzés volt hagyományos légitársasággal repülni. A dolog kezdődött azzal, hogy a feladandó poggyász benne van az árban, nem kell a fedélzetre vonszolni magammal minden cuccom, hanem becsekkolásnál fel tudom adni meg ülőhelyet is tud nekem a check-in agent még keresni, ha előre nem tettem meg, nem rónak rám eszement költséget, ha otthon nem csekkolok be előre, szóval sokkal kellemesebben indul már az egész út mint a fapadosok esetében. Mindennek van előnye meg hátránya, van aki nem szereti, de én kellemesnek találom az utashídon történő beszállítást. Sokkal később kezdik el a beszállítást, mint a fapadosok, nem kell már háromnegyed órával a gép tervezett indulása előtt kint a bádogterminálban fagyoskodni, álldogálni. Kényelmesen lehet kávézni, olvasni, pihenni a Skycourtben az utolsó pillanatig.

Budapest-Franfurt (BUD-FRA) Lufthansa

Ennivalónak meleg rántottát szolgáltak fel, innivalót korlátlan mennyiségben lehet fogyasztani, de először mindig megszeppenve csak megköszöntem amit adtak. A repülőn nagyon száraz a levegő, mindig szomjan akarok halni, ezért később már egyrészt kettesével kértem az amúgy is picike pohárba töltött nedűt meg rászoktam, hogy kérek olyat, amit pohárba töltenek és mellé kérek valami dobozosat is, így nem fintorognak, hogy kettőt szeretnék, mert az nem kettő, hanem egy ilyen meg egy amolyan, az más. Még amivel engem le lehet venni a lábamról, az a takaró és kispárna és ezeken a gépeken lehet kérni. Hazaúton már pofátlanul kiszolgáltam magam.
Pár hete kifordult a térdem az út előtt, ezért térdmerevítővel kellett utaznom. Gondolkoztam, hogy kérjek-e segítséget a mozgáshoz, de úgy döntöttem, hogy mivel olyan repterekre megyek, ahol még nem voltam és valószínűleg nem is megyek, igazi fő repterek, nem világvégi eldugott tanyaközpontok, ezért szeretnék fényképeket készíteni és a tolókocsit tologatónak mégse mondhatom, hogy álljunk meg minden reptéri feliratnál. Aztán mégis úgy alakult, hogy mivel “golfkocsikkal” szaladgáltak ott a segítő szolgálat emberei és túl nagynak tűnt a reptér és nem tudtam merre kell menni és az útbaigazítás után amivel a csatlakozó utasokat várták, megkérdezték, hogy kell-e segítség, igénybe vettem mégis.
A reptér tele van kv automatákkal, de olyanokkal, amikbe nem kell érmét dobni, ingyen tudsz magadnak kávét, teát, cappuccinót készíteni. Kávé, teafilter, többféle cukor, pohár, szalvéta rendelkezésre áll. Ez nagyon kedves gesztus. Sőt, vezetéknélküli internetkapcsolat, wifi is térítésmentesen a várakozók rendelkezésére áll, így haza tudtam jelentkezni, hogy minden rendben van.

Franfurt-Lisszabon (FRA-LIS) Lufthansa

A 2 és fél órás úton kiszúrták a szemünket egy szendviccsel. Ezt szoktam emlegetni, amikor azon fanyalgok, hogy csak a fapados repülést engedhetem meg magamnak, hogy egy szendvics nem éri meg a többtízezer forintos különbséget, amit egy hagyományos légitársaság esetében fizetni kell a jegyért. Persze nyilván az írás elején említettem, hogy azért másról is szó van és nem is érdemes a legacy-t a low cost légitársaságokkal összehasonlítani, mert egyszerűen más. Más üzleti modell, másra jó.

Lisszabon

Lisszabonba érkezvén sikerült eltévednem a reptéren. A feliratok nekem sose egyértelműek, akármerre állok mindig mindenhol előrefelé mutató nyíl az exit felirattal, így szoktam fel-alá sétálni a repterek teljes hosszán oda-vissza. Majd amikor megunom vagy felkapom a vizet vagy megfájdul a lábam, akkor segítséget kérek.
Christina, a szállásadóm felhívott a napokban, hogy mondjam meg kb mikor érek oda hozzá, mert ez egy lakás, nincs recepció, akkorra megy oda a kecóba amikor én érkezem. Ezt megbeszéltük, aztán mivel jól eltévedtem a reptéren, jól elkéstem…volna. Szerencsére ott 1 órával kevesebbet mutat az óra mint nálunk, meg Christina mondta is, hogy tud róla, hogy a repteret nemrég bővítették és sokkal nagyobb mint régen volt…
A lakás egyszerűen fantasztikus volt. Én imádom a modern, színes lakásokat. 3 szobás lakás, 2 fürdő, konyha, nappali. Fűtés nincs, klíma van. Elfoglaltam a szobám, beszélgettünk kicsit, majd nyakamba vettem a várost. Őszintén szólva annyira nem jött be, mint ahogy úti beszámolókban olvasva gondoltam rá. Képeken egész Portugália nekem egy romhalmaznak tűnt mindig is, de nemrég eljutottam Portóba és az elvarázsolt. Így gondoltam Lisszabon se lehet olyan rossz, de nem estem tőle hasra. Mindenesetre egyszer szép volt, jó volt, de köszönöm ennyi.
Utazások alkalmával rengeteg emberrel találkozok, vannak köztük nagyszerűek és kevésbé nagyszerűek is. Szeretem bezsebelni az elismeréseket, amiket idősebb nagyiktól kapok mindig amikor megkérdik honnan jöttem, majd veregetik a vállamat, hogy Ah, very well young lady, jól csinálod :-) Mindig akad az embernek egy mamája is, rólam Lisszabonban Christina gondoskodott. Szeretek beszélgetni értelmes emberekkel, főleg hallgatni a sztorikat amiket mesélnek. Kora hajnalban jött értem és kivitt kocsival a reptérre, mert bár nem volt messze, de legyalogolni csomagokkal azért még én se vállaltam be.

Lisszabon-London Heathrow T3 (LIS-LHR) British Airways

A reptéren a check-in agent nagyon cuki volt, pedig olyan voltam mint egy őrült picsa, 25 kérdés zúdítottam szegényre. Első utam Amerikába, hány csomag lehet, hol kell felvenni, meddig megy a csomag, én meddig megyek, hova ülök, mi lesz velem, meg úgy egyáltalán?!
Honoluluig becsekkoltak végig csomaggal együtt, de mondták, hogy az első amerikai reptéren, azaz nekem Los Angelesben fel kell vennem a csomagomat, megmutatni a vámosnak, válaszolni a kérdéseire amire kíváncsi, majd átdobni egy másik szalagra a cuccom. Londonban nem kell semmi, csak én keressem meg a csatlakozásomat, a csomagot átrakják.
A gépen csak egy szendvicset adtak meg innivalót, amitől a dupla után is szomjan akartam halni.
A Heathrow-n hiába csatalkozó járat, mégis át kell menni újra a szekun, ahol a fényképezőgéphez vitt elemhalom fenn is akadt. Nagyon lassan szétkapták a csomagom, de nem kellett szétszedni, hanem konkrétan odanyúlt, ahol a monitor mutatta, csak a lajhár mozgását volt nehéz kivárni, majdnem lekéstem a gépet.
Ez után belül újra volt egy check-in pult vagy nem tudom minek nevezzem rész, ahol utamat állták. Kioszottam nekik 2 Hello-t, megkérdezték a nemzetiségem, igen Puskás, Hungary és hogy hová megyek. Mivel visszakérdeztem, mondtam sajnálom, nem beszélek jól angolul, csak kicsit, azt mondta a srác, hogy a kicsit az pont elég és jó nekem, hogy Hawaii-ra megyek, jó utat, haladjak tovább a pulthoz. Na ott még egy mókusnak elő kellett adni a dolgokat, de innen már nehezen szabadultam, pláne, hogy ez se volt egy idegbeteg fajta. A beszállókártyákat újranyomtatta, majd amikor a mérföldjeimet akartam beíratni, ott akadtunk el, hogy nem emlékeztem mikor készítettem azt a profilt. Már azt se értettem mi köze hozzá, miért lényeges ez, de ezen rugózott negyed óráig. Egész nap internet előtt ülök, ezeregy oldalt olvasok, regisztrálok naponta, a franc se emlékszik, hogy pont az ő légitársaságukhoz mikor regisztráltam? De olyanokat kérdezett mint Columbo és hogyhogy nem emlékszem, hogy mikor regisztráltam. Beblöfföltem, hogy 1 hónapja, csak haladjunk már…a gépem meg 20 perc múlva indult volna és nekem még oda kellett érni ugye.
Ablak melletti helyet szerettem volna, de már nem volt. Látja a komplett ülésrendet, megmutatta nekem a monitort, hogy ők mit látnak, 23 utas hiányzott a telházhoz. Látta a lábamon a térdmerevítőt és adott olyan ülést, ahol 3 egymás melletti hely volt szabad és leültetett a folyosó mellé. Mondta ne sajnáljam az ablak melletti helyet, 3 ülésen kényelmesen leszek, ez a legjobb hely, csak nekem, csak most. Tényleg mindent megtett, minden elmagyarázott, de azt hittem sose enged tovább. Vártam mikor kéri el a telefonszámom…Onnan aztán még uccuneki volt vagy 3 km gyaloglás, a terminál túlsó végében volt a kapu, azt hittem sose érek oda. Final call, utolsók között szálltam fel, egy fényképre még jutott idő a Boeing 777-300 előtt :-)

London-Los Angeles (LHR-LAX) American Airlines Boeing 777-300AA

A gépen elég merev volt mindenki, egy ártatlan mosolyt nem eresztett el senki, mintha karót nyeltek és citromba haraptak volna, be is sötétítettek, egy picike fény be nem jutott az utastérbe. Én meg fényképezni szerettem volna, sokat. Alig mertem kattintani egyet, de aztán felbátorodtam, a legjobb gép amivel valaha repültem (777-300AA), olyan nincs, hogy nem csinálok egy rakás fényképet magamról a gépen.
A gépen nem kellett kérni, hanem mivel longhaul, kontinensek közötti járat, minden ülésen csomagok várják az utasokat kispárnával, takaróval :-)
A hőmérséklettel nem volt szerencsém, Lisszabonban eléggé fáztam és azzal a céllal indultam tovább, hogy valami meleg helyre megyek, de egész úton vacogtam, egyáltalán nem komfortosan hűvösre hűtik a kabint, hanem konkrétan fagyasztószekrényt csinálnak, hibernálják az utasokat és erre még kérdezgetik óránként, hogy jéggel kérem-e a paradicsomlevemet, amikor 3 takaróba vagyok már becsavarodva, mint egy múmia. Jéggel jah, jéggel, pont úgy nézek ki mint akinek melege van. Legközelebb viszek egy olajradiátort, konnektor úgyis van minden ülésen.

Los Angeles

Los Angelesbe megérkezve csodálatos idő fogadott, szikrázó napsütés. A gépből kiszállva busszal vittek minket át a terminálba. Még továbbra is ideges voltam, hogy hogyan tovább, de amikor bekapcsoltam a telefonom, egy kedves sms várt otthonról és megnyugodtam. Anyuékat is felhívtam, pedig késő éjjel volt, de szóltam előre, hogy örülök ha telefonálni tudok majd, nemhogy még azt számolgassam otthon hány óra van éppen.
A gépen osztogattak országbelépő kártyát, amit ki kellett tölteni. Honnan jöttem, hová megyek, szállás címe, van-e elvámolnivalóm, milyen értékeket hozok be, több tucat kérdés. Az útlevéllel együtt ezt itt ellenőrizték. Szóban is megkérdezték honnan jövök és hová megyek, majd jó utat kívántak, Welcome to the United States, Üdvözöljük az Amerikai Egyesült Államokban, öröm, boldogság.
A csomagomat fel kellett venni, majd átrakni egy másik futószalagra. Itt nem kérdeztek semmit.
Rengeteg reptéri dolgozónak az a feladata, hogy terelgesse az utasokat, egyszerűen mindenki tud mindent, akármikor akárkit kérdeztem, mindig mindenki segített, elveszni lehetetlen.
Nem sok időm volt átszállni, de egyrészt terminált kellett váltanom, meg pár óra azért volt és gondoltam kinézek a reptér elé fényképezni. A távolságokat gyorsan átértékeltem, mivel háromnegyed órás gyaloglással nem értem el a reptér végét, elérhetetlennek tűnt a LAX-sign-os fénykép, a Los Angeles repteret jelző kőoszlopoknál fényképezkedés. Háromnegyed óra alatt visszagyalogoltam fénykép nélkül és csekkolni is kellett be. Egy gyors vásárlásra volt bent idő, felmarkoltam egy vizet meg 2 képeslapot.

Los Angeles-Honolulu (LAX-HNL) American Airlines Boeing 757

A gépen utazott velünk egy kutya. Nem kis zseb öleb, hanem egy nagy kutyus, tök édi volt :-) Símán felült a gazdi mellé 2 ülésre, odabújt a gazdihoz, kapott ő is takarót, édespofa volt.
Amúgy is jó alvó vagyok, de ekkorra már fáradt is voltam, az utat végigaludtam miután teleittam magam paradicsomlével.
Valamivel több mint 5 óra repülés után megérkeztünk Honoluluba, Hawaii-ra, Aloha. Imádtam ahogy megcsapott a fülledt, párás meleg. Csomagokat felvéve odalépett hozzám valaki, “Ákszká”? Nem mondhatnám, hogy ebből rá lehetett ismerni, de valamiért ránéztem a papírjára és láttam, hogy “Ocsko”, hoppá, mondom igen, én vagyok. Aloha, ő a transzferem be a városba, nagyszerű.
Az út elég hosszú volt és a hőmérséklettel megint nem volt szerencsém, meg vannak ezek őrülve a légkondiért, jeges szél süvít az összes klímaberendezésből.

Oahu sziget, Hawaii

asdfjklé

Szállásfoglalás itt: szállásfoglalás itt (katt ide)

Social tagging: > > > > > > > > > > > > > > > > >

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Blue Captcha Image
Refresh

*